A következő rész is a kommentek mennyiségétöl függ...
Az arcomból kifutott a vér,teljesen elsápadtam.Alig kaptam levegőt,mintha stroke-ot kaptam volna.
A kezem remegett,két kézzel kellett a telefont tartanom.
- Mi-mi történt? – kérdeztem elfuló hangon.
- Robnak autóbalesete volt és …
Se kép,se hang,innentöl elvesztettem a kapcsolatot a külvilággal.
Mostmár abszolút nem kaptam levegőt.A szemem pillanatok alatt megtelt könnyel.
Tudtam,hogy nem lehetek ekkora mázlista,hogy velem fog maradni örökre,de soha nem gondoltam volna,hogy így lesz vége.
Millió kérdés száguldott át fejemben, Miért?Hogyan?Hol?Mikor?...Ez fair?
Nem szóltam semmit,csak üveges szemekkel néztem magam elé.
A telefonból tompa duruzsolást hallodtam,a lányok már egy ideje beszéltek hozzám,de nem hallodtam semmit.
Whitney pár perc után tudta csak lehámozni ujjaimat a telefonról.Majd beleszólt a telefonba.
Nem tudom mit beszéltek,nem láttam semmit,nem éreztem semmit…illetve egy dolgot,ami teljesen szétáradt bennem.
A fájdalom…a fájdalom,ami belülröl emésztett fel.
Nem látom többé,nem látom többé szép szemeit,édes mosolyát,nem hallom többé gyönyörú,kedvesen búgó hangját,nem…
- Szandra,figyelj,figyelj rám! – mondta Whtney,miközben Lauren a vállamnál fogva rázott.
Bágyadtan néztem barátnőim aggódó szemeibe.
- Figyelj,félórán belül felszáll a magánrepülő,sietned kell.
- Hova? – kérdeztem elcsukló hangon.
- Hát New Yorkba. – mondta Lauren értetlenkedve.
- Minek?Nincs kimiatt sietnem – mondtam lemondóan és szemem újra megtelt könnyekkel.
- Mivan??Hallodtad mit mondott a menedzsere?? – kérdezte Lauren.
- A lényeget…autóbalesete volt.Ennyi volt,nincs tovább – mondtam és zokogva kezembe temettem könny áztatta arcomat.
- Szerinted arra gondol,amire gondolok,hogy gondol?? – kérdezte Lauren Whitneyhez fordulva.
- Nekem úgy tűnik… - válaszolta Whitney
- Szandra,figyelj…Rob nem halt meg.
- Mi?
- Nem halt meg,legközelebb hallgasd végig amit mondanak,jó?
- Honnan indul a gép? – kérdeztem miközben felpattantam és a táskám után nyúltam.
- Burbank egyik raktárterületéröl.
A következő pillanatban már Lauren Audi R8-asában száguldottunk.
18 perccel később már a raktárnál álltunk és vártuk a pilótákat.
***
A gép 1,5óra alatt ér New Yorkba…most járunk a 10percnél…és már most nem bírok megülni.
Már idegességemben széttépkedtem az összes papírzsepimet,ezért most a kezemet kezdtem tördelni.
Annyira siettünk,hogy elfelejtettem megkérdezni a lányokat,hogy mi történt és persze a legfontosabb,hogy mi van Roberttel.
A fejemben szörnyű képek villantak fel,de még gondolni is rossz volt,hogy ott fekszik és felszakadt a szája vagy neadjisten valamilyen belső sérülést szenvedett.
Addig tépelődtemés kínoztam magam,amig megkezdtük a leszállást.
A lányok mndták,hogy egy kocsi jön majd értem és elvisz a kórházba,így szerencsére erre nem volt gondom.
Leszálláskor rögtön észrevettem a gép mellett parkoló sötétített üvegű,fekete Audi A3-ast.
A sofőr öltönyben volt,és amikor meglátott készségesen kinyitotta előttem az ajtót,és gyakorlatilag azonnal indultunk.
Az egész útból,sőt,a városból csak képek maradtak meg,annyira lefoglalt Rob gondolata,hogy látom,hogy van…és a legfontosabb,hogy él,nem veszítettem el,még nem…
A kocsi végig egy homokos tengerpart mellet haladt,el ami azt jelentette,hogy a gép valahol Cony Islanden vagy Staten Islanden szállt le.
Nem mentünk messze,a sofőr bekanyarodott egy hatalmas épület háta mögött,majd egy mélygarázsba hajtottunk.
A mélygarázsban egy üvegfalú lift állt.A lift mellett egy magas férfi állt.
Amikor kiszálltam a kocsiból egyenesen felém sietett.
- Szia,Én Nick vagyok.Nagyon örülök,hogy végre megismerhetlek,már nagyon sokat hallodtam rólad,bár jobban örülnék,ha nem így találkoztunk volna.
- Szia,énis nagyon örülök.Rob hogy van és tulajdonképpen mi történt? – kérdeztem miután kezet fogtunk.
- Szerencsére jól.Hát…Rob nem fog örülni hogy ezt elmondom,de szerintem jogod van tudni róla…Szóval Rob tegnaptól szabadságot kapott,és délután kocsi bérelt,hogy meglepjen téged,de azok az átkozott lesifotósok és az örült rajongói miatt,három autóval összekoccant,az egyikkel hajszál híján frontálisan.
A történteket hallva megint rosszul lettem,a szívdobogásomat a torkomban éreztem.Csak arra tudtam gondolni,hogy miatt lett baja,ha nem akar meglepni jöhetett volna repülőgéppelvagy én repülök hozzá,és akkor nem feküdne egy kórházban és nem halt volna meg majdnem.És még mindig nem tudom,hogy mi lehet vele…azonnal látni akarom őt.
Miközben Nick elmesélte a balesetett már a lifttel haladtunk felfelé.
Nick hangja rántott vissza önostorozásomból.
- Szerencsére nem esett komolyabb vagy maradandó baja,de néhány bordája megrepedt és lett néhány zúzódása.
Amint kinyílt a lift ajtaja szinte szaladva vágtunk át a kórház folyósóján.
Rob egy magánkórházban,annak is a legeldugodtabb szobájában lábadozott.
Nick kinyitotta előttem a szoba ajtaját…
A kezem remegett,két kézzel kellett a telefont tartanom.
- Mi-mi történt? – kérdeztem elfuló hangon.
- Robnak autóbalesete volt és …
Se kép,se hang,innentöl elvesztettem a kapcsolatot a külvilággal.
Mostmár abszolút nem kaptam levegőt.A szemem pillanatok alatt megtelt könnyel.
Tudtam,hogy nem lehetek ekkora mázlista,hogy velem fog maradni örökre,de soha nem gondoltam volna,hogy így lesz vége.
Millió kérdés száguldott át fejemben, Miért?Hogyan?Hol?Mikor?...Ez fair?
Nem szóltam semmit,csak üveges szemekkel néztem magam elé.
A telefonból tompa duruzsolást hallodtam,a lányok már egy ideje beszéltek hozzám,de nem hallodtam semmit.
Whitney pár perc után tudta csak lehámozni ujjaimat a telefonról.Majd beleszólt a telefonba.
Nem tudom mit beszéltek,nem láttam semmit,nem éreztem semmit…illetve egy dolgot,ami teljesen szétáradt bennem.
A fájdalom…a fájdalom,ami belülröl emésztett fel.
Nem látom többé,nem látom többé szép szemeit,édes mosolyát,nem hallom többé gyönyörú,kedvesen búgó hangját,nem…
- Szandra,figyelj,figyelj rám! – mondta Whtney,miközben Lauren a vállamnál fogva rázott.
Bágyadtan néztem barátnőim aggódó szemeibe.
- Figyelj,félórán belül felszáll a magánrepülő,sietned kell.
- Hova? – kérdeztem elcsukló hangon.
- Hát New Yorkba. – mondta Lauren értetlenkedve.
- Minek?Nincs kimiatt sietnem – mondtam lemondóan és szemem újra megtelt könnyekkel.
- Mivan??Hallodtad mit mondott a menedzsere?? – kérdezte Lauren.
- A lényeget…autóbalesete volt.Ennyi volt,nincs tovább – mondtam és zokogva kezembe temettem könny áztatta arcomat.
- Szerinted arra gondol,amire gondolok,hogy gondol?? – kérdezte Lauren Whitneyhez fordulva.
- Nekem úgy tűnik… - válaszolta Whitney
- Szandra,figyelj…Rob nem halt meg.
- Mi?
- Nem halt meg,legközelebb hallgasd végig amit mondanak,jó?
- Honnan indul a gép? – kérdeztem miközben felpattantam és a táskám után nyúltam.
- Burbank egyik raktárterületéröl.
A következő pillanatban már Lauren Audi R8-asában száguldottunk.
18 perccel később már a raktárnál álltunk és vártuk a pilótákat.
***
A gép 1,5óra alatt ér New Yorkba…most járunk a 10percnél…és már most nem bírok megülni.
Már idegességemben széttépkedtem az összes papírzsepimet,ezért most a kezemet kezdtem tördelni.
Annyira siettünk,hogy elfelejtettem megkérdezni a lányokat,hogy mi történt és persze a legfontosabb,hogy mi van Roberttel.
A fejemben szörnyű képek villantak fel,de még gondolni is rossz volt,hogy ott fekszik és felszakadt a szája vagy neadjisten valamilyen belső sérülést szenvedett.
Addig tépelődtemés kínoztam magam,amig megkezdtük a leszállást.
A lányok mndták,hogy egy kocsi jön majd értem és elvisz a kórházba,így szerencsére erre nem volt gondom.
Leszálláskor rögtön észrevettem a gép mellett parkoló sötétített üvegű,fekete Audi A3-ast.
A sofőr öltönyben volt,és amikor meglátott készségesen kinyitotta előttem az ajtót,és gyakorlatilag azonnal indultunk.
Az egész útból,sőt,a városból csak képek maradtak meg,annyira lefoglalt Rob gondolata,hogy látom,hogy van…és a legfontosabb,hogy él,nem veszítettem el,még nem…
A kocsi végig egy homokos tengerpart mellet haladt,el ami azt jelentette,hogy a gép valahol Cony Islanden vagy Staten Islanden szállt le.
Nem mentünk messze,a sofőr bekanyarodott egy hatalmas épület háta mögött,majd egy mélygarázsba hajtottunk.
A mélygarázsban egy üvegfalú lift állt.A lift mellett egy magas férfi állt.
Amikor kiszálltam a kocsiból egyenesen felém sietett.
- Szia,Én Nick vagyok.Nagyon örülök,hogy végre megismerhetlek,már nagyon sokat hallodtam rólad,bár jobban örülnék,ha nem így találkoztunk volna.
- Szia,énis nagyon örülök.Rob hogy van és tulajdonképpen mi történt? – kérdeztem miután kezet fogtunk.
- Szerencsére jól.Hát…Rob nem fog örülni hogy ezt elmondom,de szerintem jogod van tudni róla…Szóval Rob tegnaptól szabadságot kapott,és délután kocsi bérelt,hogy meglepjen téged,de azok az átkozott lesifotósok és az örült rajongói miatt,három autóval összekoccant,az egyikkel hajszál híján frontálisan.
A történteket hallva megint rosszul lettem,a szívdobogásomat a torkomban éreztem.Csak arra tudtam gondolni,hogy miatt lett baja,ha nem akar meglepni jöhetett volna repülőgéppelvagy én repülök hozzá,és akkor nem feküdne egy kórházban és nem halt volna meg majdnem.És még mindig nem tudom,hogy mi lehet vele…azonnal látni akarom őt.
Miközben Nick elmesélte a balesetett már a lifttel haladtunk felfelé.
Nick hangja rántott vissza önostorozásomból.
- Szerencsére nem esett komolyabb vagy maradandó baja,de néhány bordája megrepedt és lett néhány zúzódása.
Amint kinyílt a lift ajtaja szinte szaladva vágtunk át a kórház folyósóján.
Rob egy magánkórházban,annak is a legeldugodtabb szobájában lábadozott.
Nick kinyitotta előttem a szoba ajtaját…
Lauren kocsija:
A kocsi,ami Alex-t elvitte a kórházba:
A kórház:
.jpg)
