44.Fejezet - Family Portrait

- Mit is csináljunk?? – tűnődött Claire a régi családi recepteskönyvet lapozgatva – Az biztos,hogy csirke lesz…
- Nekem van egy jó receptem,legalábbis nálunk élnek-halnak érte… - mondtam félénken
- Akkor biztos nagyon finom lehet,mi is az? – mosolygott Claire kedvesen
- Csirke mézes-rozmaringos pácban párolt zöldséggel.
- Hmm…jól hangzik – mondta Lizzy a hasát dörzsölve
- Igen,akkor legyen az – helyeselt Claire,de a nagy egyetértést megzavarta Victoria telefonjának csörgése.



Egy bocsánatkérő mosoly után már rohant is felvenni.Claire nem szólt semmit, csak lemondóan ingatta a fejét,miközben a hozzávalókat pakoltuk ki a konyhapultra,
Claire mindenkinek kiosztotta a tennivalókat,Rob kapta a zöldség pucolást,Lizzy az aprítást,míg az Én feladatom a páclé elkészítése volt,eközben Claire bekészítette a húst,majd a desszerttel kezdett szorgoskodni ami sült vaníliakrém volt.
Persze szigorúan csak gyümölcscukorral,tekintettel Richard és a mi egészségünkre.




- Rob,kisfiam…inkább hagyd abba,nem marad krumpli! – szólt fiára Claire.
- Oké – vigyorgott nővérére Rob,majd mögém lépett és átkarolta derekam.
- Rob zavarsz minket! – pirított rá Lizzy
- Én nem zavarok senkit – dörmögte durcásan a vállamba - most is segítek! – mondta határozottan
- Miben is? – kérdezte az imént betoppanó Victoria.
- Éppen átadom az erőt – somolygott Rob.
- Kisfiam inkább menj és add át az erődet apádnak – kacagott fel Claire.
- Jól van – mondta durcásaan,majd egy puszit nyomott az arcomra és kislattyogott a konyhából.




Ahogy Rob kisétált a szobából a testem újabb adrenalin löketett kapott. A fülemben hallottam a saját szívdobogásomat ezzel a külvilágot teljesen kizárva.
.A kezeim újra féktelen remegésbe kezdtek,amit mély levegővételekkel próbáltam csitítani.
Miután Rob bekanyarodott a nappali felé,hogy csatlakozzon édesapjához,addig fejemben menekülési tervek százai cikáztak át.
A család nagyon kedvesnek tűnt,de egy percig sem akartam magam azzal áltatni,hogy jó szemmel nézik egyetlen szupersztár fiúk kapcsolatát velem.
Abban nyílván egyetértenének velem,hogy Rob csakis jót érdemel.
Egy boldog,kiegyensúlyozott,támogató,szeretnivaló nőt,nem pedig egy olyat,mint Én:
Hiszen mi vagyok Én??

Egy depressziós,tehetségtelen valaki,aki még tucatlánynak sem jó,valaki akinek a családjával borzasztó a kapcsolata.
Csak púp lennék a hátán,jobban mondva már vagyok.
Annyiszor mondták már,hogy nincs igazam. Jó lenne hinni ezeknek az embereknek.
De sajnos nagy tévedésben vannak,a szemük előtt egy vastag lepel lóg,amit nem akarnak lerántani.
Megpróbáltam úgy látni magam,ahogy Ők engem,de nem ment…
Minden egyes alkalommal csak egy hazug szörnyet láttam visszanézni a tükörben.

Keserű gondolataimat Claire kedves hangja és meleg érintése oszlatta el.
Meglepődve konstatáltam,hogy a konyhában már csak Én és Claire vagyunk.
Mellettem állt,boldog mosollyal az arcán.A következő pillanatban kecses kezei közé vette enyémet,majd óvón körbezárta azt.
Kellemes melegség öntött el,ezzel a mozdulattal Claire megölt mindennemű félelmet bennem.




- Tudod – kezdte halk,mézédes hangján – azt hiszem osem fogom tudni elmondani vagy meghálálni azt amit érte teszel.Örülök,hogy megtaláltátok egymást. – mosolyodott el Claire.
- De hát én nem teszek semmit. – habogtam
- De,igenis teszel!Szereted Őt és vigyázol rá…ha nem rángattad volna ki abból a ..- magyarázta hevesen,amíg el nem csuklott a hangja. Szabad kezemmel megsimítottam kézfejét,ami még mindig engem tartott szorosan.



Tudtam mit érez,miröl beszél és legfőképpen mitöl fél.Bármelyik gyenge pillanatában összetörhetik Őt.
Élve,kegyetlenül felemészthetik,nem gondolva érzéseire.Az emberek szemében Ő csak egy csillogó játék,egy percig nem sajnálnák,sőt vérszomjasan rávetnék magukat és addíg szívnák ki a pénzt a bőre alól amíg még nem késő.




Összemosolyogtunk,nem volt szükség több szóra,magyarázkodásra.
Mindketten visszatértünk a vacsorához,közben Claire elmesélte hogyan is találkoztak Richarddal.
Egy közös ismerősük révén ismerkedtek meg egy pubban Surreyben.Claire elmondása szerint rögtön tudta,hogy több lesz ez mint holmi sörözgetés.
Ezt az a tény is alátámasztotta,hogy Richard Yorkshire-böl egész Surrey-ig utazott csak azért,hogy láthassa őt.
Az a kilenc év korkülönbséget észre sem vették,tökéletesen egymásra hangolódtak már aznap este.
Több évnyi házasság és három csodálatos gyerek után is ugyanúgy imádják egymást,ezt le sem tagadhatnák.
Hazudnék,ha azt mondanám,nem képzeltem el magunkat ebben a szituációban.
Túl szép lenne…
Pár percig bírtak távol maradni,utána az egész család a konyhába zsúfolódott.


***


A vacsora végeztével mindenki az asztalnál maradt beszélgetni egy pohár bor kiséretével.
Mindent magamba akartam szívni,az illatokat,emlékeket,mindent.
Akaratlanul is mosolyognom kellett,ahogy végignéztem a családon.
Az első perctöl kezdve családtagként tekintettek rám és én ezért elmondhatatlanul hálás voltam.


Sajnos nem maradhattunk tovább,a magánrepülőnek 10-kor kellett felszállnia.
Nehéz szívvel elbúcsúztunk tőlük,majd a kocsiba beülve már száguldoztunk is a külváros felé.
Meredten bámultam kifelé az ablakon,még utoljára látni akartam a város minden egyes szegmensét.
Eközben Rob elmélyülten játszott összekulcsolt ujjainkkal,ami a combján pihent.