22.Fejezet - Broken

Ez nem valami happy rész...a következő sem lesz az,készüljetek fel!
Nagyon örülök a sok olvasónak!Várom a kommenteket.
A folytatás a kommentektöl függ.

Gyönyörű arca teljesen eltorzult.Nem mondott semmit,csak szomorúan bólogatott.
Ott könyökölt mellettem,de nem nézett rám,csak a ráncokat nézte a lepedőn.
Két kezem közé vettem arcát és lágyan megcsókoltam.Elhúzódtam tőle,de a homlokunk még összeért.
- De ígérd meg,hogy amikor tudsz hívsz vagy írsz egy sms-t hogy jól vagy.
- Akkor nem akarsz szakítani?? – kérdezte reménnyel teli,csillogó szemekkel.
- Persze hogy nem,te ki butus! – mondtam majd össze-vissza puszilgattam az arcát.
- Jó,megígérem – mondta egy halvány mosoly kíséretében.
Láthatóan nem repesett az örömtöl,de mintha megkönnyebbült volna.Lelkifüleimmel szinte hallani véltem a szívéröl leesett követ,amint szétrobban a padlón.
- Csak hogy tud,ha nem hívsz ráduszítom a ninja nagyit!
- Megígérem,nem akarok szívózni a mesterrel. – mondta kuncogások közepette.

A nap folyamán többször célozgatott rá,hogy vele kéne mennem,de egy csókkal könnyen elhallgadtattam.
A nap nagy részét az ágyban töltöttük,csak egymással voltunk elfoglalva…
Valamikor délután kezdtük összeszedni magunkat.
Nagy erőre volt szükségem,hogy kivergődjek Rob szorosan ölelő karjai és édes csókjai közül.
Higgyjétek el,örökre így maradtam volna,de holnap elutazik és ahogy ismerem biztos hogy még nem pakolt be.
Ha pedig egy percnél is tovább maradok karjai közt biztos hogy rábeszéltem volna hogy ne menjen,és még nagyon győzködnöm se kellett volna...de azt nem tehettem volna vele,hogy miattam pereskedjen mert nem ment el forgatni,és valószínű,hogy emiatt még a karriere is ment volna a levesbe.

Ezért kimásztam öleléseéböl és elkezdtem összeszedni a ruháimat.
Annyira kerestem a ruháim,hogy fel se tűnt hogy csöndesen mögém settenkedett.Egy gyors mozdulattal felkapott és az ágyra rakott.
- Most nem menekülsz – mondta egy ördögi mosollyal,majd csiklandozni kezdett.
Próbáltam ismét kicsusszanni karjai közül,majd amikor sikerült a fürdő felé kesztem rohanni.
De karjait ismét a derakamon éreztem.
- Megvagy – mondta és belecsókolt a csakamba.
- Nagyon ügyes vagy,de lassan indulnunk kell és még nem is zuhanyoztam.
- Én sem. – mondta és egy huncut mosoly terült szét arcán.

A fürdőben egy hatalmas,sötétbarna fürdőszobaszekrény állt,faburkolatú káddal,krémszínű csempékkel és színes kis üvegcsékkel.

Mohón ajkaim után kapott és a kád felé kezdett tolni.Kész,nincs menekvés.Elvesztem.
Beletörődve húzódtam közelebb hozzá.Beletúrtam hajába,mire ő szorosabban magához húzott.
Minden egyes csókunkba,érintésünkbe beleremegtünk.
Az ölébe kapott és beleült a kádba….


Majd’ egy órával később felázott bőrrel,de tisztán elkezdtünk felöltözni.
Amikor összekészültünk,kéz a kézben indultunk ki az ajtón.
Leértünk a recepcióhoz és Rob leadta a kulcsokat.A parkolófiú pár percen belül már hozta is a kocsit.
Beültünk a kocsiba,és én már éreztem a rajtam eluralkodó szomorúságot.

Már csak néhány óra és nem látom Őt.
Nem foghatom a kezét,nem bújhatok hozzá,nem nézhetek gyönyörű szemeibe…nem csókolhatom meg.
Olyan érzés,mintha valaki egy kést szúrt volna a szívembe,legalább százszor,mélyen megforgatta benne,aztán kitépte volna belőlem.
Rob észrevette,hogy nem vagyok a helyzet magaslatán,ezért egy puszit nyomott az arcomra és erősen megszorította ölében nyugvó kezemet.
Mély levegőt vettem és próbáltam legyűrni érzéseim.
Egy mosolyt eröltedtem magamra és megszorítottam a kezét,majd egy csókot leheltem ajkaira.

Ez az egész óráról órára,percröl percre rosszabb lesz.
De miatta kibírom,a végén még magát kezdené hibáztatni és összeomlana.
Az pedig nem történhet meg,ő mindennél többet ér,nem hagyhatom hogy akár egy pillanatig is miattam szenvedjen.

Csöndesen haladtunk az autópályán,aminek a végén elválnak útjaink…lehet örökre.

A fürdő:

http://img2.tinypic.info/files/av91bn0fw7jtg2lx1z72.jpg