28.Fejezet - Take Me Out

Továbbra is várom a véleményeket!A folytatás a kommentek mennyiségétöl függ!!
Azt szeretném kérni,hogy ne 1-2 szavas komikat írjatok...írjátok le,hogy mi tetszik és mi nem.

Az utcákon fojtogató füst és köd gomolygott,amiken a lámpák fényei fáradtan hatoltak át.
Akárhogy próbáltam,nem tudtam megállni.Csak mentem előre,amerre a lábam vitt.
Egyenesen egy szűk kis utcácskába.
A szemem rögtön egy fekete autóra tévedt.Nem volt nehéz észrevenni...a házakon kívűl csak az volt az üres utcán.
A kocsi körül mindenhol üvegszilánkok százai csillogtak a magányos utcalámpa fényében.
Mostmár nem sétáltam,egyenesen rohantam az összeronycsolódott autó maradványaihoz.
Bár ne tettem volna…

A szemem elé Rob összetört testének képe tárult.
Ott ült,teljesen elernyedt testtel.Meghalt.
Még most is gyönyörű arcán a fájdalom már halványuló jeleit láttam nyugodt vonásai mögött.
Egész testét bíborvörös vértakaró ölelte.
A mindig boldogságtól csillogó szemei most ridegen,üveges tekintettel meredtek rám.
Legszívesebben torkomszakadtából üvöltöttem volna,de egy hang sem hagyta el ajkaimat.
Fuldokolva térdre estem az üvegtenger kellős közepén.
Tenyereimbe mélyen fúródtak az üvegszilánkok,de nem érztem semmit…Rob látványához semmilyen fájdalom nem ért fel.

A szilánkok éles csilingelésére és dübörgő léptek zajára kaptam fel fejem.
Talán több száz fekete ruhás alak gyült körém.Arcuk teljesen elmosódott.
Hangjuk élesen hasított a csöndben.Annyira hangosak voltak,hogy először nem értettem mit mondanak.
A hangok kezdtek kitisztulni,így szinte kedvesen csilingelték ugyanazokat a szavakat.
Megölted!Gyilkos vagy!!
Az árnyak egyfolytában ezeket kántálták.
Kezeikben egyszerre villantak meg a kések.Elindultak felém.Nincs menekvés,megölnek.
Már nincs miért,nincs kiért élnem.Bárcsak sietnének.
Behunytam a szemem és türelmesen vártam a végzetem.

Hirtelen égető forróság ölelt körbe.Ilyen lenne a halál?
Egy meleg fuvallat csapott meg,majd valami szorosabban kezdett tartani.A pokolban lennék?
Félve nyitottam ki szemeimet.
Rob nyugodt arcával találtam szemben magam,Ő békésen szuszogott mellettem.Hál’ istennek csak egy rossz álom volt.

Arca teljesen kipirult,böre szinte égetett.A hogy az orvos megmondta,belázasodott.
Még kicsit remegve próbáltam felkelteni.
- Rob…- mondtam,miközben kiszabadított kezemmel a homlokát kezdtem simogatni.
- Mmmm…
- Azt hiszem lázas vagy...Kelj fel és mérjük meg,jó? – kérdeztem még mindig simogatva.
Nem mondott semmit csak bágyadtan kinyitotta már láztól csillogó szemeit.
Szerencsére az éjjeliszekrényben volt lázmérő.Morogva megmértük a lázát…39,4…nagyszerű.
Mint egy idióta rohantam egy pulcsiért,amit nekem kellett ráadnom,mert Rob még mindig teljesen kábán nézett ki a fejéböl.
Nem volt egy egyszerű menet…
Sikeresen ráadtam a pulóverét,majd szorosan bebugyoláltam két takaróba,amit fáradt kuncogással konstatált…nem sokáig,mivel egy gyilkos pillantást mértem rá.
Majd folytattam örült rohangálásomat a lázcsillapítóért,vízért és borogatásért.

Épp kimentem a hálószoba ajtón,amikor meghallodtam Rob rekedtes hangját.
- Hova mész?
- Csak ide a nappaliba – mondtam
- Itt hagysz? – kérdezte szomorú arccal
- Pihenned kell…
- Ne menj!Beteg vagyok – mondta és egy fájdalmas arccal rájátszott.
- Jól van

Az ágyhoz mentem és bemásztam mellé.
Közvetlenül az ágy szélén maradtam,hogy kényelmesen elterülhessen,ahogy szokott.
Arcát látva nem nagyon díjazta…Felemelte a takarókat,hogy feküdjek mellé,de mivel nem mozdultam,ezért összeszűkült szemeit még jobban összehúzta,igy elég morcos fejet vágott…nem ellenkezhettem neki…
Mellé csúsztam,Ő pedig szorosan magához húzott,majd betakart minket.
Sóhajtott egyet majd dörmögve megszólalt.
- Na azért.