16.Fejezet - Anyone Else,But You

Nagyon szépen köszönöm a kommenteket!Azért még elbírnék párat...:)

Amint meglátott szája egy elbűvőlő mosolyra húzódott.Normál esetben ettöl remegni kezdett volna a lábam és izzadni a tenyerem,de most csak a fájdalom,harag és mérhetetlen nagy csalódás járt át.
Nem voltunk olyan régen együtt,de ezalatt az idő alatt belépett a képbe Kristen,a média és ez a mostani telefonhívás...hogy legyek vele együtt ha már így kezdődik?Tagadhatatlanul vonzódom hozzá,de ki nem??Ráadásul nagyon sok közös pontunk van ez már most világos.
Mialatt én kis tőröket szúrkáltam a szívembe Rob még mindig vigyorogva ült mellém.Olyan boldognak tűnik…ennyire jó színész lenne vagy tényleg boldog hogy mindjárt találkozik azzal az illetővel?Netán dupla élvezettel tölti el hogy két csajt is szédít?
Rob hangja ránt vissza a valóságba.
- Szia szívem,jól aludtál? – óóó milyen édes...nem is értem miért,de ettöl teljesen felfordult a gyomrom.vajon őt hogy hívhatja?és ki az egyáltalán?van pár tippem…
- Szia,jól…bár még most is álmodnék… - ezt inkább csak magamnak mondtam,de meghallodta.
- Mi?Hogy érted ezt?
- Miért mentél ki?
- Ööö…én…csak…kimentem telefonálni…nem akartalak felébreszteni
- Óh,értem.És valami fontos?
- Nem,nálad nem – mondta azzal a földrengetően huncut mosolyával
- Aha,hát…én nem úgy hallodtam,nem akarsz elmondani valamit? – a szeme kikerekedett,de még mindig mosolygott
- Ez nem az aminek gondolod.
- Akkor légyszíves világosíts fel,mit kellene gondolnom?Mert nem úgy hangzott mintha az anyukáddal beszéltél volna…Kristennel volt,igaz?
- Nézd,én… én…
- Ne,ne mondj semmit.Inkább menned kéne…
- De Szandra,ezt megkell..
- Nem,nekünk semmit nem kell…viszont téged már nagyon várnak.
- Nem számít hogy ki vár,én veled akarok lenni és tisztázni ezt a félreértést – kezei börtönként zárta körbe kezemet,szemeiben a félelem és a fájdalom lángja pislákolt.
- Jobb lenne ha tényleg elmennél
- Rendben – lassan elengedte a kezemet és felállt a kanapéról.
Elindultunk az ajtóhoz,majd megfordult,lehajolt hogy megcsókoljon,de én elfordítottam a fejem.
Ez volt a legnehezebb a dolog amit valaha is csinálnom kellett.
Bezártam az ajtót és elindultam a hálóba,hogy ott elkapjon a sírógörcs.
Folyton csak a szavai kavaroktak a fejemben és próbáltam valamilyen racionális magyarázatot találni…a végén már semmi nem érdekelt csak hogy valahogy kimagyarázhassam Rob-t a hallodtakból.
Aztán újra eszembe jutott,hogy Kristen csak úgy beállított hozzá és ez a mostani hívás…úgy tűnik a pletykák róluk nem voltak alaptalanok.
Mivel nem jutottam semmire azért inkább az olvasás mellett dönötttem,hátha eltereli a figyelmem.
De nem így volt,minden egyes szó mögött csak őt hallodtam.
Eközben a telefonom rendületlenül csenget,megállás nélkül…már a tizenkettedik hívás.
Valószínűleg túlreagáltam,de ez így akkor sem jó.

Másnap reggel összeszedtem magam,és becsomagoltam a ruhát.
Kinyitottam az ajtót és szemben találtam magam több száz vörös tulipánnal,ami az egész folyósót beterítette.
Az ajtómra egy boriték volt ragasztva a nevemmel.
Kinnyitottam a boritékot,benne egy levelet találtam Rob-tól:

Mivel nem vetted fel a telefont és nem nyitottad ki az ajtót,ezért inkább
leírom.Nem hagyom hogy egy félreértés közénk álljon,de persze ha nem akarsz
velem lenni azt teljes mértékben megértem,nem örülök neki,de megértem.Akkor
valóban Kristennel beszéltem,de nem úgy ahogy te gondolod.
Azt mondta,hogy
nem kéne veled lennem,mert amióta megismertelek nem érdekel semmi és senki,hogy
te csak kihasználsz.És hogy a barátságunk semmit nem jelent nekem,azért mondtam
neki hogy nem tudok elszabadulni,mert tényleg nem tudok tőled és nem is
akarok.

Robert

A szívem örült sebességgel kezdett kalinpálni,bennem pedig felcsillant egy új reménysugár.
Annyira szerettem volna hinni neki…
Az eszem és a szívem véres harca folytatódott,új lendületre kapva.
Akárhogy is próbáltam,de a harc már az elején eldölt…és nekem muszáj ragaszkodnom hozzá.