33.Fejezet - Friends Or Enemies?

Mindketten megtorpanttunk.A szemeim előtt bevillant egy sikítozó rajongó képe,amint engem ellök Robtól,majd a nyakába ugrik.A fejemben már éppen a lehetséges leszerelési módszereket futottam át,mikoris egy magas,kedvesen vigyorgó férfi ugrott elénk.
Rob még mindig a bal kezemet szorongatva,félkézzel ölelte át,majd veregette vállon a számomra még ismeretlen alakot,
Majd vigyorogva felém fordúlt,miközben én végig fohászkodtam,hogy ez az egész ne az legyen,amire gondolok…
- Alex.ő Tom… - de,pontosan az…
- Tom,ő Alex,a barátnőm – mondta büszkén.
Az idegességtöl a gyomrom összeszorult,szívem vadul kalimpált,kezeim remegtek,amit Rob is észrevett,ezért megszorította kezemet,majd egy bátorító mosolyt küldött felém,Tom sem tett másképp…
- Örülök,hogy végre megismerhetlek – mondta csendesen
- Úgyszintén - mondtam miközben kezetráztunk
- Óh…milyen kis visszafogottak vagytok – kuncogott Rob,persze,most nagy a szája…
Rob megjegyzésére Tom és Én vigyorogva megforgattuk szemeinket.
- Egyébként nem úgy beszéltük meg,hogy a kávézóban találkozunk? – kérdezte Rob.
- Igen,úgy volt,de nem számoltunk a sleppeddel…egyre többen lézengtek a szálloda előtt,ezért jobbnak láttam elindulni,amig lehet.
- Bocs haver…áhh…ezek honnan tudnak mindenröl?!
- A franc tudja,de indulnunk kéne,mielőtt még idecsődülnének – mondta Tom,miközben látványosan végig pásztázta a terepet.
- Igazad van.
Ahogy őket hallgattam,teljesen megnyugodtam.Ráeszméltem,hogy a két fiú nem csak külsőleg,de természetileg is nagyon hasonlít,így felbátorodtam,már hozzám képest…
- Közben – mondta és a másik oldalamra lépett – Alex kifejti nekem,hogy mit eszik rajtad – vigyorgott Robra.
- Hát az sokáig fog tartani… - vigyorgott mostmár Rob is.
- Igazából – kezdtem – végig csak Tomra hajtottam.
- Tudtam,hogy nem tudsz megszerezni egy ilyet …– mondta és felém bólintott –mi lenne,ha leráznánk és megbeszélnénk a továbbiakat? – kérdezte és közelebb húzódott.
- Na szép… - mondta Rob,miközben szorosan magához vont.

Említette néhányszor,hogy elég ragaszkodó és féltékeny típus,amit volt szerencsém tapasztalni egy rámmosolygó pincérnek köszönhetően,illetve búcsúzásaink alkalmával is volt benne részem.
Mosolyogva felemeltem összekulcsolódott ujjainkat és megpusziltam kézfejét.

Egész délelőtt New York eldugottabb utcáin sétálgattunk,amíg a fiúk írtózatos hisztériába nem kezdtek,hogy ők piszkosul éhesek,és hogy nem lehetek olyan kegyetlen,hogy éhen rángatom át őket az egész városon.
Ezért bevetettük magunkat a közelben lévő Cho Cho San japán ízvilággal dolgozó étterembe.

Egy teljesen más világba csöppentünk.
Az egész helység vakítóan világos volt,a nagy ablakoknak és a krémszínű falaknak köszönhetően,mindehol kecses,fa bútorok terpeszkedtek.
Az étteremnek további különlegest ízt adott japán művészek képei,tradícionális ereklyéi,amit még japán dallomok fűszereztek meg.
Plusz színt csempészett a helységbe a sok buján zöldelő növény és a mély barackszínű falak.
Meglepetésemre sikerült inkognitóban maradnunk,bár ez néha megdölni látszott,ilyenkor a fiúk arcukba húzták baseball sapkáikat és lejjebb csúsztak székeiken.
Továbbá Rob hatásosnak tartotta,ha elbújik a hátam mögött,én és Tom hiába szajkóztuk,hogy egy 185 centiméteres,világszerte ismert színésznek nem a legjobb búvóhely egy pöttöm magyar lány háta.
De mint mindig,most is ment a saját feje után.

A beszélgetéseink persze nem csak bohóckodásról szóltak.
Megtudtam például,hogy Tom egy igazi színész dinasztiába született,ahol a szülei a mai napig kiveszik a részüket a brit filmgyártásból.
Ezzel egyidejüleg elmondta,hogy mennyire szeretne bizonyítani,nem csak magának és családjának,hanem a médiának is,noha soha,senki nem állította,hogy a családneve miatt van ott ahol,de mint mondta,nem szeretné megvárni amíg megtörténik.

Akármennyire is érdekelt Tom történetei,gondolatai,amiket úgy osztott meg velem,mintha én is gyerekkori pajtása lennék,ami borzasztóan jól esett és nagyon is értékeltem,de nem tudtam megállni,hogy percenként Robra ne sandítsak.
Ő viszont egyfolytában engem nézett,gyémántként vadul csillogó szemeivel,rá sem hederített barátjára,csak engem nézett és mosolyogott.Csak nekem.Boldog volt,boldogok voltunk.

Amikor a két fiú biztosított,hogy dugig teletömték pocakjukat,visszaindultunk a szállodába.
Tommal telefonszámot cseréltünk – amit Rob halk motyogással és méregetéssel díjazott – majd megbeszéltük a közös esti vacsoránkat.
Két puszival és egy öleléssel elbúcsúztunk egymástól,míg Rob durcásan kezetfogott barátjával.
Már a liftben voltunk,amikor már nem tudtam szónélkül hagyni viselkedését.
- Mi bajod?
- Semmi – durcáskodott
- Látom…
- Örülök,hog ilyen jóba vagytok
- Féltékeny vagy?Ez most komoly?
- …
- Olyan kis buta vagy – mondtam és szorosan hozzábújtam,majd egy csókot leheltem nyakára – mondtam,hogy nekem csak a Te hülye fejed kell.
- Hmm…nekem is csak Te kellesz
- Szeremcséd! – mondtam,majd egy hosszú csókban forrtunk össze.

A fiúk:) :

http://img2.tinypic.info/files/1yh3vdz7m6022hi9uksj.jpg

Az étterem:

http://img2.tinypic.info/files/doplnkybare2ay7o90k4.jpg