50. Fejezet - The Only Exception

Remegő lábakkal bukdácsoltam mellette a masszív fa ajtóig. A ház hatalmas volt, magas hófehér falakkal, amit néhol török motívumok és óriási ablakok díszítettek.
Amint beléptünk az ajtón elvesztem, nem tudtam felfogni hol vagyok, csak annyit tudtam, hogy nem vele, akivel lennem kellene. Nem tudtam nem rá gondolni, nem is értem Gerry miért vitt fel magához, a csókjaink sem voltak igaziak, görcsösen csüngtem ajkain, miközben mindkettőnkkel próbáltam elhitetni azt a nevetséges képzetet, miszerint én komolyan érdeklődöm iránta és nem egy bizonyos valakin jár az eszem…
Ajkai ébresztettek fel elmém tengeréből, amint egyre lejjebb haladt nyakamon. Minden erőmmel próbáltam ellazulni és átadni magam az élvezetnek, ami előttem állt egész éjszaka, be akartam bizonyítani, hogy már nem vagyok az a vesztes, aki voltam, aki mindenen görcsölt, akin csak úgy átgázolhat bárki, még az is, aki a mindent jelentette nekem.




Hirtelen tört rám az a fullasztó érzés, forogni kezdett velem a világ, a mellkasomat mintha több ezer kiló súly nyomta volna a föld felé, a torkomban hatalmas gombóc lüktetett, majd pillanatokkal később megállíthatatlan zokogás lett úrrá rajtam, padlón voltam.
Gerry aggódó tekintettel fürkészett, majd egy halvány mosoly után a nappalijába vezetett, egyenesen egy kényelmes karosszékhez.
Miután leültetett elém guggolt és csendesen megszólalt:
- Mi történt?
- Ne,nem történt seh,sehemmi.. – szipogtam elcsukló hangon – Én,annyira sa,sajnálom!
- Látom, hogy van valami…egész este feszélyezett vagy, máshol jársz és ok nélkül sírni kezdesz…ez két dolgot jelenthet,az egyik,hogy ilyen hatással vagyok rád, ami egyértelmű és hihető lenne, de attól tartok nem az én fenomenalításom ríkatott meg, ezért már csak a második lehetőség maradt, azaz, hogy ezeket a nyüzüge pasid kontójára kell írnom. Szóval?
- Egy jó ideje tesz rám, napok óta nem hív vissza és egyfolytában a kolléganőjével van, akivel történetesen nem felhőtlen a viszonyunk és aki folyton félreérthetetlen megjegyzéseket tesz Robbal kapcsolatban, azt hiszem végig vele csalt… – sebes áradatként szaladtak ki a mondatok a számból.
- Nem hinném, hogy megcsalna, úgy tűnt van esze a kisfiúnak, de ha mégis akkora idióta lenne, hogy megcsal azzal a kiscsajjal, akkor nem éri meg, hogy így kiborulj. – vígasztalt kedvesen.

Furcsa volt így látni és ilyeneket hallani a szájából, de mégis igaznak és őszintének tűntek szavai.
Valószínűleg leolvashatta az arcomról a kétkedést és a meglepődés jeleit,mert keserűen felnevetett, majd egy savanyú mosollyal az arcán ismét megszólalt:

- Tudod, azt hiszem nálam jobban senki nem tudja, milyen kétségek közt és reménytelenül szeretni, szerelmes vagyok egy nőbe, aki egyszerűen megközelíthetetlen és elérhetetlen számomra, soha nem tudhatom, hogy fogom-e még látni többet. – mondta csendesen, szemeit az enyémbe mélyesztve.

Teljesen letaglózott a látvány, itt ül velem szemben egy tökéletes, magabiztos pasi, akinek minden nő szó nélkül a karjaiba vetné magát, és most mégis megtörten, kifacsartan néz a szemeimbe, miközben egy másik nőért dobog a szíve, akinek nem kell a szerelme. Látva Gerry igazi oldalát nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy az a nő nem normális.
Az este hátralevő részében sokat beszélgettünk, elmondta, hogy a nőt Shonanak hívják, skót és csaposként dolgozik egy bárban, már több mint egy éve ácsingózik utána.
Persze, nem tagadta, hogy az elején csak a szex kellett neki - amit a mai napig meg is kap tőle – de az idő múlásával kezdett egyre többre vágyni.



***


Azután az éjszaka után Gerryvel napi kapcsolatban maradtunk, bármi történt közte és Shona közt beszámolt róla nekem, mondhatni a szoros barátságát tudhattam magaménak.
Ezért is történhetett meg, hogy a rosszulléteim miatt a lányokkal együtt elpaterolt az orvoshoz.
Laurennel az oldalamon fészkelődtem a kényelmetlen kék fotelek egyikében, mivel a dokim nem tudta megmondani mi is a bajom, ezért elküldött egy halom vizsgálatra.
Utáltam ezt az egész helyzetet, nem vagyok beteg, illetve az vagyok, de nem a szó hétköznapi értelmében, Robbal már három napja nem beszéltünk, ha valami bajom van, akkor annak ez lehet az oka. Próbáltam mentségeket és kibúvókat találni számára, de a megnyugvás helyett csak magamat keserítettem el, nem tudtam felhozni semmit, ami indokolhatná a viselkedését, illetve egy valamit mégis, gyáva módon így vetett véget a kapcsolatunknak, már ha ez annak volt nevezhető. Minden egyes gondolattal egyre lejjebb és mélyebbre nyomtam magam a reménytelenség sártengerében, csak az új énem pislákoló fénye volt az, ami tartotta bennem a lelket. Ugyan az áttörés Gerryvel az eltervezetthez képest meghiúsult, de ettől eltekintve gazdagabb lettem egy új baráttal, aki támogat a változásomban. Persze, tudtam, hogy Gerry barátsága nem fogható Lauren vagy Whitneyéhez, de Ő tökéletes lehetőséget adott számomra, hogy túllépjek minden gyanakvó félelmemen.



Szerencsére a vizsgálatok eredményére nem kell napokat várnom, pár órán belül mindenre fény fog derülni. Legalább már amiatt nem kell aggódnom, így teljes figyelmemet a telefonomnak szentelhetem, amit napok óta szuggerálok, sikertelenül. Óhatatlanul is megfordult a fejemben, hogy azért nem hív, mert én bántottam meg valamivel, de ezt az elméletemet is el kellett vetnem, sajnos be kell látnom, hogy ennyi volt, bármennyire is szeretném, nem fog betoppanni az ajtón.
Újra előtérbe került új énem, aki úgy határozott, nem fog egy kis vackot bámulni egész nap, így visszadobtam táskám mélyére. Miután elköszöntem az orvosomtól kicsattanó jókedvvel kezdtem el ráncigálni Laurent egy kis vásárlás reményében. Már órák óta caplattunk, amikor betértünk egy kis kávézóba, majd két harapás csokis mennyország között egyszer csak megszólalt:


- Tudom, hogy még mindig azon rágódsz, de nagyon örülök, hogy próbálkozol – ölelt magához mosolyogva.
- Nem lesz egyszerű, de igyekszem…csak ne hiányozna olyan rohadtul nagyon. – mosolyogtam el magam savanyúan – Jobb lesz ez valaha?
- Szerintem nemsokára hívni fog, biztos vagyok benne, mert…

Kezdte volna barátnőm, de a telefonom éktelen csörgése beléfojtotta szót. Izgatottan kezdtem el a táskám alján kotorászni, abban a reményben,hogy a kijelzőn végre az Ő nevét fogom viszontlátni. A csalódottság villámgyorsan kebelezett be, egy számomra ismeretlen szám villogott szüntelenül. Nagyot sóhajtva nyomta le a fogadás gombot.

- Igen? – kérdeztem színtelen hangon.
- Miss Alexandra Furedivel beszélek? – kérdezte az ismerős férfihang
- Igen,én vagyok.
- Jó napot, én Dr. Michaelson vagyok, az eredmények miatt hívom – mondta feltünően kedves hangon.
Persze az agyam rögtön kattogni kezdett, miért lett hirtelen olyan mézes-mázos a hangja?Lehet, hogy valami súlyos betegségem van? Talán még örülnék is neki, nem kellene egyfolytában szenvednem…

- Valami baj van doktorúr? – kérdeztem remegő hangon.
- Nyugodjon meg, nincs semmi komoly baja, viszont az eredményei alapján tisztán látjuk a baját, teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy…


Azt hittem itt a vég, szavai még percekig visszhangzottak füleimben. Miután mindenre helyeslő választ adtam – ugyanis fogalmam sincs, mik hangzottak el az elmúlt percekben – csak meredten bámultam előre, kérdések ezrei kavarogtak bennem.
Mit fogok most csinálni? Hogyan mondom el a többieknek, és ők mit fognak hozzá szólni?
Lauren idegesen rázogatta a vállamat, igen, talán ez a legjobb alkalom, hogy elmondjam neki…

- Mi a baj, mit mondott a doki? – kérdezte magas hangon
- A-azt mondta, hogy terhes vagyok…