51.Fejezet - Ignorance / Don't Wake Me Up

A nap meleg napsugarai villámgyorsan cikáztak a köztünk beállt csendben, megvilágítva azt az aprócska tényt, hogy egy kis életet hordok a szívem alatt. Néhány perc után Lauren ismét megszólalt.
- Hát…hú. én…én tudom, hogy köztetek most valami nem klappol, de én mégis nagyon örülök neki, ugye azért Te is örülsz? – kérdezte mosolyogva, miközben megszorította eddig az asztalon pihenő kezemet.

Bárhogy is próbáltam volna tagadni, a dolgok állásától eltekintve nagyon is örültem ennek a hírnek, mindig is arra vágytam, hogy anya lehessek. Egy dolog volt, ami felett nem tudtam napirendre térni, az pedig nem volt más, mint Rob. Igaz, még csak pár perce tudtam, hogy gyerekünk lesz, de az első gondolatok a fejemben mind Robhoz kötődtek. És ezek nem voltak épp a legoptimistábbak…
Teli voltam félelmekkel, furcsa mód, nem a babával kapcsolatban, hogy jó anya leszek-e vagy sem, sokkal inkább azon rágódtam, hogy Rob viselkedésével hogyan viszonyuljak ehhez az új és maradandó helyzethez.
Hiszen Rob a gyerek apja, joga van tudni róla, és lehet, szeretne is a része lenni a pici életének, a gyereknek pedig szüksége van apára, nálam jobban senki nem tudja, nekem is szükségem lett volna az édesapámra, bár tudva, hogy milyen, sokkal jobban jártam így…
Bár lehet a babának is jobb lenne, ha távol maradna az apjától és a zűrzavartól, ami körülötte van, valószínűleg Robnak nem kell egy kis becsúszott hiba a karriere kezdetén… És mi van, ha Rob is olyan apa lenne, mint amilyen az enyém? Hát köszönöm, de abból nem kérek, nem fogom hagyni, hogy úgy járjon, mint Én!
Gyorsan elhessegettem a baljós, és keserű gondolatokat, melyek a fejemben kavarogtak, megmérgezve azt, ami ezentúl a legfontosabb az életemben.

- Persze, hogy örülök! – mosolyodtam el én is.
- Akkor jó, mikor mondod el neki? Várj, és hogyan ?? – kíváncsiskodott barátnőm izgatottan.
- Hát, nem biztos, hogy elmondom neki…
- De Alex! – hökkent meg Lauren, a kelleténél kicsit hangosabban.
- Nincs semmi de… és még különben sem döntöttem el véglegesen.
- Oké, Te tudod… - sóhajtott fel.

***


Miután Lauren belém erőltetett némi ételt, majd egész délután babaüzletekbe ráncigált be örömittasan sikongatva a már felvilágosított Whitneyvel egyetemben, hazaesve elérkezetnek láttam az időt, hogy közöljem a hírt Gerryvel is, aki a telefonom kijelzője alapján egész nap hívogatott.
Normális körülmények között nem avattam volna még be, de mivel tizenháromszor hívott, és az utóbbi időben számíthattam rá, ezalatt az idő alatt pedig kiderült, hogy aggódik értem, így ugyan félve, de felhívtam, hiszen ennyivel tartoztam neki a kedvességéért cserében. Egy nagy sóhaj után tárcsázni kezdtem a számot, lelkiekben próbáltam felkészülni életem egyik legkellemetlenebb beszélgetésére. Ezalatt barátnőim csilingelő nevetéssel ugrálták körül a lakást.
Próbáltam Gerryvel a legnyugodtabban beszélni, a legsablonosabb témákról, ezzel is elhúzva a vallomásom elrebegését. Whitney sebesen haladt el mellettem, ezzel furcsa lökést adva, hogy elmondjam rosszulléteim okozóját.

- Terhes vagyok. – leheltem összeszorított szemekkel.
- Hú… akkor most gyereked lesz? – tette fel meglepetten a butácska kérdést.
- Azt hiszem, tudod azt hallottam, – halkítottam le a hangom - hogy a terhességből gyakran gyerek lesz… – kuncogtam fel.
- M-miicsoda? – hebegte egy váratlan hang.

Ijedten fordultam hátra, a nappalim küszöbén Rob ácsorgott. Borzasztóan festett, ha a váratlan meglepetéstől magamhoz tudtam volna térni biztos a nyakába ugrom, majd aggodalmasan körbeugrálom. A fején egy igencsak viseltes sapka terpeszkedett, az inge félregombolva, a nadrágja porosan, kicsit szakadtan lógott testén, a szemei alatt sötét, mély karikák kergették egymást.
A külvilág megszűnt létezni, a kezemben még mindig görcsösen szorongattam a telefont, amiből érthetetlen duruzsolás és morajlások hallatszottak ki. Meredten álltunk farkasszemet nézve egymással, a szívdobogásom lüktetését a füleimben hallottam, a torkom összeszorult, a kezeim alig észrevehető remegésbe kezdtek.
Kellemetlen kettőség uralkodott bennem, egyfelől boldog voltam, mert láttam Őt, másfelől viszont leírhatatlanul dühös voltam rá és magamra egyaránt. Mérges voltam rá, mert elfelejtkezett rólam, aztán szó nélkül beállított és most, hogy kiderült gyerekünk lesz, nem szólt semmit. És mérges voltam magamra, mert a történtek után nem kerestem meg, ráadásul még örültem is, hogy láthatom!
Legszívesebben megráztam volna, hogy mondjon már valamit! Egy valamiben biztos voltam: ha Ő nem akarja a babát, akkor is megtartom, neki arról nem kellesz tudnia…


- Miatta voltál kikapcsolva? Ezért nem akartál velem beszélni? – törte meg a köztünk beálló csendet rekedtes hangjával.
- Mi?
- A babánk miatt nem akartál velem beszélni?
- Ezt meg honnan veszed?
- Hát, már jó néhány napja, hogy nem tudtam veled beszélni, gondoltam emiatt… de. ha nem a baba miatt, akkor miért? – tördelte idegesen a kezeit.

Az örömöm elpárolgott, helyette a zabolázhatatlan dühöm gyarapodott, mindent elsöprő tűzként tombolt bennem. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy nem hív és azután egy ilyen gyenge hazugsággal próbálkozott be, azt hittem van annyira jó színész, hogy egy ilyen szituációból könnyedén kihúzza magát…
Ráadásul nyíltan rámkeni az Ő sarát! Kész, elpattant az a bizonyos utolsó…


- Hát, ez nevetséges! Számtalanszor hívtalak, de Te mindig ”nagyon elfoglalt voltál”, annyira, hogy még visszahívni sem tudtál, és akkor még Te vonsz kérdőre?! – hadonásztam hevesen, teljesen kikeltem magamból.
Rob megszeppenten pislogott rám a pillái alól, nem csodálkoztam volna, ha sikongatva kiszalad az ajtón a cuccait otthagyva.
- Hívtál? Én nem láttam, hogy hívtál volna… Én viszont percenként hívtalak, de folyton ki voltál kapcsolva. - suttogta félénken.


***

Nem kellett sokáig gondolkoznunk, hogy rájöjjünk, kinek köszönhetjük az elmúlt napokat, Kristennek.
Bárhogy is gondolkoztunk, a miértjére soha nem jöttünk rá, és őszintén szólva, nem is akartam tudni róla, sőt, beszélni sem óhajtottam vele. Robnak ezzel szemben teljesen más volt a véleménye…
Ezalatt a kis intermezzo alatt Lauren és Whitney csöndesen figyelték a kettősünket, a kanapé puha párnái között.


- Szóval – kezdett felém lépdelni egy féloldalas mosollyal az arcán – akkor gyerekünk lesz? – kérdezte csillogó szemekkel.

Karjait szorosan a derekam köré fonta, majd a válaszomat meg se várva végre megcsókolt.
Hozzábújva merültem el csókjaink tengerében, leírhatatlanul jó érzés volt a karjai közt, ahogy ott álltunk volt egy különös előérzetem, miszerint Rob jó apa lesz,és bármi is történjen, számíthatok majd rá.
Talán ez nem tűnik a legjobb döntésnek, sőt enyhén szólva naivnak, de most már bizton állíthatom, hogy a megérzéseim nem csaltak.
A boldogságom mellett felütötte bennem fejét az a kellemetlen érzés, amit lelkiismeret furdalásnak hívunk, borzasztóan éreztem magam, amiért azt gondoltam, hogy képes lenne így elbánni velem. Ezért az átlagosnál is jobban éreztem a szükségét, hogy boldoggá tegyem Őt, bár mint már mondtam nektek, ez nem fog sokáig tartani.



*** 1 héttel ezelőtt ***


A hotel 426-os szobájának ajtaján türelmetlen kopogásba kezdett a lány. A férfi morgolódva kelt föl a kényelmes bőrfotelből, ahol éppen kedvenc könyve olvasásában zavarták meg.
Miután beletúrt amúgy is kócos hajába, unottan lenyomta ajtajának kilincsét. Az ajtó épphogy csak kinyílt, de a lány rögtön benyomult a szűk kis résen.
A férfi zavarodottan nézett le rá, nem értette mire fel ez a nagy sietség, a fejében történő savanyú kommentek alapján felötlött benne a gondolat, hogy vele van a baj, hiszen amíg vele volt a szerelme sokkal jobb kedve volt. Így hát egy kedves mosolyt erőltetett megviselt arcára.
A lány morcosan elhadarta neki, hogy a két szobával arrébb fekvő szobája ajtaját nem tudja kinyitni. Nagyot sóhajtva, kedvtelenül indult el a makacs ajtó felé.
Amint kilépett az ajtón, a lány az asztalon heverő telefonjához sietett, céltudatosan kereste ki a nevet, de a telefon váratlanul rezegni kezdett, felvette, még mielőtt megszólalhatott volna a csengőhang, amilyen gyorsan lerázta a férfi barátnőjét, majd ismét visszatért a nő számához, grimaszolva átírta az utolsó számot, míg az igazi számot az Ő telefonjára irányította.
Egy gúnyos mosoly kíséretében lerakta a készüléket és a férfi után sietett, minél hamarabb elhagyva a szobát, vissza a mit sem sejtő férfihoz.