2.Fejezet - The (After)Life Of The Party

Remélem azért a sztori olvasása nem okoz senkinek belső vérzést...
Légyszi kommenteljetek!

Ott állt Ő. Teljes életnagyságban . Robert Pattinson.
Rögtön felismertem kusza hajáról és csillogó kék szeméröl, noha én nem vagyok rajongó és a filmért sem vagyok oda,de a szívem kihagyott gyönyörűsége láttán.
Zavaromban gyorsan a padlóra kaptam a tekintetem. Mit akarhat tőlem? Áhh biztos csak útban vagyok vagy csak szórakozni szeretne rajtam…
Nem tudom ezt meddig folytattam, de a csendet Ő törte meg elbűvölő akcentusával.
- Szia. Öhm … tudod…izé…én nem szoktam csak úgy odamenni lányokhoz,de…
Már kezdett érdekessé válni a helyzet mikoris Lauren hirtelen köztünk termett a semmiböl.
- Szia Alex!Ne haragudj hogy késtem! – mondta és elkezdett egy boxhoz húzni.
Meglepetésemre Rob arcán egy fájdalmas grimasz suhant át,majd ismét a sötét sarok felé vette az irányt.
A hely pillanatok alatt megtelt és én hiába kerestem az este tovább részében már nem láttam többet.

Másnap reggel borzalmasan ébredtem .Ezt a két mojito-nak és bár nehezen,de be kell látnom a Rob-bal való találkozásomnak is szerepe volt.
Mit akarhatott mondani? ” nem szoktam csak úgy odamenni lányokhoz,de…fogadtam a haverokkal”…
A kiváncsiságom már majdnem felemésztett,de muszáj elfelejtenem.Nem rágódhatok rajta…ez is a „mi lett volna ha” listámra kerül…
A vizsgaidőszak elkezdődött,a napok teltek és az életemet a reggeltöl estig való szüntelen tanulás tette ki.

Az utolsó vizsgám után Lauren hívott,hogy megünnepelhetnénk hogy mindketten túléltük a vizsgákat.
Nem vagyok egy partyarc,sőt…én vagyok a legmesszebb tőle,de ezután a húzós időszak után örömmel mondtam igent .


Nyolc óra,ismét az Angels&Kings-ben…Lauren megint késik…jellemző.
A pulthoz ültem és akaratlanul is Rob-t kerestem, de nem számítottam rá hogy meglátom…
A szemünk összetalálkozott,eleresztett egy mosolyt és elindult felém.
A már védjegyévé vált kockás ing-póló-farmer-nike cpő kombóban volt,de így is szívdöglesztően nézett ki.
Leült a mellettem lévő székre és percekig csak csendben ültünk egymás mellett.
Pár perc tépelődés után megszólalt:
- Azt hittem nem látlak tőbbé – mondta majd félénken rám sandított
Nem meghazudtolva önmagam a hajam mögé bújva probáltam összeszedni magam.
Látszólag ez meglepte,de szerencsére ahelyett hogy otthagyott volna inkább tovább próbálkozott.
- Bár még a nevedet sem tudom,de esténként vártalak,bár megértem hogy nem jöttél…én sem szívesen találkoznék magammal – mondta és fájdalmasan felkacagott.
Rám várt??Komolyan azt hiszi hogy miatta nem jöttem??Tényleg ennyire paranoiás és patetikus??
Nem hagyhatom hogy azt higgye miatta nem jöttem ide. Nagy levegő,nyugi!Ugyan mi történhet?