4.Fejezet - Hook Me Up

Egy ideig nem lesz friss ezért egyenlőre érjétek be ennyivel!
Várom a kommenteket!:)
***Felkerültek a szereplők képei(Alex képére még várni kell...remélhetőleg találok vmi hozzám hasonló képet)***

- Szia,én Whitney Port vagyok!
- Robert Pattinson – mondta és kezet ráztak
- Húha,nagyon tetszettek a filmjeid.
- Jó – mondta és közben fájdalmas arcot vágott.
Átmentünk a szokásos kanapénkhoz az italainkkal.A jobb oldalamon Rob ült,míg a bal oldalamon Lauren mellette pedig Whitney.
Rob közelebb húzódott és megszólalt:
- Te nem vagy amerikai.
- Húúú micsoda meglátás
- Irígykedsz,mi?
- Hát igen,nem tudom tagadni. – mondtam mire mindketten elkezdtünk nevetni.
- Magyar vagyok.
- Csak a szomszédba költöztél át…
- 10.023km…
- Az nem is távolság!
- Szerintem se.
- És miért jöttél ebbe a ”csodálatos” városba? – kérdezte
- Tanulni.
- És minek tanulsz?
- Pszichiáter,ha gondolod majd kezellek..
- Hát lenne mit csinálnod,de az orvos és a páciense között nem lehet semmi
Ettöl a mondattól elfeledkeztem a zavaromról és egyenesen a szemébe néztem.
Nyílván észrevette mert rögtön magyarázkodni kezdett:
- Én..khmm..én..nem úgy értettem…hogy,izé.. – dadogta,de gyorsan közbevágtam…
- Hát igen,nem lehet az orvos és a páciense között semmi..- mondtam és valamilyen felindulásból egy bátorító mosolyt küldtem felé
Úgy tűnik ez bejött,mert vissza mosolygott majd ismét megszólalt:
- Elég sokan vannak itt,nem megyünk el sétálni?
- De,persze mehetünk. – mondtam majd Laurenékhez fordultam.
Elmondtam hogy sétálni megyünk mire ők összenéztek és egy óriási vigyort küldtek felém.
Miután átverekedtük magunkat a tömegen a kellemes los angeles-i levegő csapott meg.
Jobbra indultunk el,felfelé az utcán.Egy ideig csöndben mentünk egymás mellett mire elővette a cigijét és ismét megszólalt.
- Kérsz? – kérdezte és közben felém nyújtotta a dobozt.
- Kösz,de nem használok tüdő ropit.
- Tüdő ropi?Ez jó...ezt ezentúl használni fogom.
Pár pillanat múlva már nem bírtam a kiváncsiságommal ezért muszáj volt rákérdeznem:
- Múltkor mit akartál mondani? – amint megkérdeztem éreztem hogy a kiváncsiság és a félelem egyszerre lesz úrrá rajtam.
- Hát… - lefelé nézett,de így is láttam a félelmet az arcán.
- Hát...nem is tudom…azt hiszem elakartalak hívni randizni vagy meghívni egy italra… - mondta szégyenlősen még mindig a járdát szugerálva.
- Csak akartál? – kérdeztem egy huncut mosolylyjal amit nem tudtam,hogy ezt neki vagy a már megivott italomnak tudhatom be.
- Még mindig akarom… - mondta és ő is mosolygott
- És elhívsz? – kérdeztem,bár ezt a vielkedést sem tudtam hova tenni.
- Egy kicsit kéőbb – mondta.
Na ezt jól megcsináltam.Hova gondoltam??Mostmár tuti hogy valamilyen dumával leráz és soha többet nem látom,amit teljesen megértek.