7.Fejezet - Unforgettable

Azok a számok amik felkerültek,azokról kapták a fejezetek a címüket.Ha nem akarjátok,szóljatok leszedem.Mivel nincs nagy érdeklődés ezért még a 8.fejezetet felrakom,de nem hiszem hogy lesz folytatás.

Két utcányit sétáltunk lefelé amikor hirtelen megállt egy fekete,Ford Mustang előtt.
Bambán néztem rá és a kedvenc autómra.
Látva a reakciómat vigyorogni kezdett majd kinyitotta nekem az ajtót.
Elővett a zsebéböl egy fekete sálat és elindult vele felém.
- Most bekötöm a szemed,de ne próbálj ellenállni! – csibészes mosolyának amúgy sem tudtam volna ...
- Jó rendben- ígértem neki.
Bekötötte a szemem majd besegített a kocsiba.Lehuppant az ülésre aztán a motor morgása törte meg a csendet.
Útközben próbáltam kiszedni belőle hogy hova megyünk,de a válasz mindig egy kuncogásból és egy nem-böl állt.
Nem tudom meddig mentünk,de nekem óráknak tűnt.Aztán egy hirtelen kanyar után a motor elcsöndesedett.
Az eddigi izgatottságom teljesen úrrá lett rajtam.Alig várom hogy meglássam mire ez a nagy titkolózás.Kinyitta az ajtót majd kisegített a kocsiból.
Már nyúltam volna a sálért amikor megszólalt:
- Nem bírsz magaddal?
- Jaj,ne csináld már!Nem bírok tovább várni!
- Borzasztó vagy...nekem sokkal többet kellett várnom a bárban,ez a te büntetésed.
- Ahm...sokat kell még várnom?
- Nem.
Megfogta a kezem és elkezdett vezetni.Nem elég,hogy nem tudom hogy hol vagyok,de most még puha keze érintésével is kínoz.
És tényleg nem kellett sokáig várnom...vagy 3 perce mehettünk amikor megállított és a hátam mögé lépett hogy levegye a sálat.
Levette a sálat és a szemem előtt egy gyönyörű park terült el.
A Descanso Garden...gyakran töltöttem el itt az unalmas délutánokat.
Pontosabban az International Rosarium résznél voltunk,ahol több mint 3,000 rózsa vett minket körül.
Nem lehetett egyszerű elintéznie hogy itt piknikezzünk ugyanis a parkban csak az éttermekben lehet enni.
A meglepődöttségtöl eddig észre sem vettem a kis fonott piknik kosarat ami a lába mellett volt,rajta egy piros takaróval.
Lehajolt érte hogy szétterítse azt.Én még mindig meglepődve álltam ott és néztem ahogy próbálkozik.Nem nagyon sikerült neki az enyhe szembeszél miatt...amin én jól szórakoztam.
Nagy nehézségek árán,de sikerült leterítenie.
- Kész!- mondta büszkeségtöl csillogó szemekkel.
- Nagyon ügyes kisfiú vagy!- mondtam és megveregettem a karját.
- Nem vagyok kisfiú – mondta gyerekesen és közben próbált nagyon durcás fejet vágni...több kevesebb sikerrel.
- Te tudod Pinokkió...
Nagy vihogások közepette sikerült leülni a művére.